Hírek
Kezdőoldal » Hírek » Évértékelés

Évértékelés

2017.05.11.

Pöttendi Gábor értékeli a két megyei csapatunk szezonját

Évértékelés

 

Az idei szezont nyár végén kezdtem el felépíteni, gyerekek toborzása, és edzési lehetőségek felkutatásával. A tavalyi 16 fős létszámot siketült tartósan 25,26 fő körül tartani, mely elegendő volt ahhoz, hogy idén két csapattal induljunk a Megyei bajnokságban. Év közben volt lemorzsolódás sérülés, illetve költözés miatt is, de a helyükre sikerült új gyereket invitálnom. Célkitűzésem ebben az évben is az volt, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem az élsport felé akarnak orientálódni, nekik biztosítsunk egy kosárlabdázási lehetőséget, rendezett keretek közt. Minden évben elmondom, hogy ebben az egyesületben a fő cél, hogy aki itt van jól érezze magát, érezze, hogy tartozik valahova, hogy részese ennek a sportnak. Ezt évek óta sikerül megvalósítani, új barátságok alakulnak, új utak nyílnak meg a gyerekek előtt. Szeretem nézni, amikor a városban edzésen kívül együtt látom őket szórakozni. Idén első alkalommal majdnem negyvenen karácsonyoztunk a tekecsarnokban, a mostani és a volt játékosok is szívesen fogadták a meghívást. Kosárlabda terén is sikerül, eredményeket elérnünk, például egyedülálló a mezőnyben, hogy minden mérkőzésen 12 fő, de volt, hogy 15 gyerek ült a padon. Rengeteget fejlődtek azok a gyerekek, akik előtte csak a grundon kosárlabdáztak. Sokuk életében első alkalommal látott játékvezetőt. Megismerték ennek a játéknak a lényegét és egyre jobban bele szerettek, mondhatom, hogy függők lettek. Nem a tehetség dominál sokuknál, de a bennük lévő vágyat néha ötvözném, egy velük egykorú tehetséges gyerekkel, na belőle lenne a profi sportoló. A haladó csapatunkban vegyes korosztály gyűlt össze, van, aki már a negyedik évét tölti ebben a csapatban, vegyes érzelmekkel gondolok a szezonra, az elején nagyon szépen kezdtük az évet azután egy sérülés hullám volt, januárban négy győzelmet arattunk egymás után, mellyel a mezőny már nem úgy tekintett ránk, hogy könnyű ellenfél, hanem hogy igenis komolyan kell venni őket. Legnagyobb idei sikerünk, a Somogyjád SE nagy arányú legyőzése, mellyel sok éves revansot tudtunk venni. Sajnos a szezon végén újabb sérülések voltak, soha nem tapasztalt mennyiségben. Összesen három boka szalag szakadás, egy új törés, két ficam volt a szezon mérleg. Végeredményben nem vagyok elégedett a nyolcadik helyezéssel, és jövőre szeretnénk legalább a középmezőnyben végezni. A kezdő csapatunk győzelmet nem szerzett, de nem ment el a kedvük, sőt nagyon vidám hangulatban, igazi csapattá érettünk. Büszke vagyok rájuk, hogy nem a negatív oldalát nézték ennek az évnek, hanem a tanulási lehetőségeket. Jövőre őket a saját korosztályuk ellen szeretném versenyeztetni, és akkor fognak rájönni igazán, hogy mennyire hasznos volt ez az év felnőtt rutinos játékosok ellen.
A csapat nevében szeretném megköszönni a vezetőségnek az egész éves támogatását, teljesen zökkenőmentes évet tudtunk produkálni, melyhez a stabil háttér elengedhetetlen.
Pöttendi Gábor

 

"Az idei szezont nyár végén kezdtem el felépíteni, gyerekek toborzása, és edzési lehetőségek felkutatásával. A tavalyi 16 fős létszámot siketült tartósan 25-26 fő körül tartani, mely elegendő volt ahhoz, hogy idén két csapattal induljunk a Megyei bajnokságban. Év közben volt lemorzsolódás, sérülés, illetve költözés, de a távozók helyére sikerült új gyerekeket invitálnom. Célkitűzésünk ebben az évben is az volt, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem az élsport felé akarnak orientálódni, nekik biztosítsunk kosárlabdázási lehetőséget, rendezett keretek között.

 

Minden évben elmondom, hogy ebben az egyesületben a fő cél, hogy aki itt van, jól érezze magát, érezze, hogy tartozik valahova, hogy részese ennek a sportnak. Ezt évek óta sikerül megvalósítani, új barátságok alakulnak, új utak nyílnak meg a gyerekek előtt. Szeretem nézni, amikor a városban edzésen kívül együtt látom őket szórakozni. Idén első alkalommal majdnem negyvenen karácsonyoztunk a tekecsarnokban, a mostani és a volt játékosok is szívesen fogadták a meghívást.

 

Kosárlabda terén is sikerül eredményeket elérnünk, például egyedülálló a mezőnyben, hogy minden mérkőzésen 12 fő, de  15 gyerek is ült a padon. Rengeteget fejlődtek azok a gyerekek, akik előtte csak a grundon kosárlabdáztak. Sokuk életében első alkalommal látott játékvezetőt. Megismerték ennek a játéknak a lényegét, és egyre jobban beleszerettek, mondhatom, hogy függők lettek. Nem a tehetség dominál sokuknál, de a bennük lévő vágyat néha ötvözném egy velük egykorú tehetséges gyerekkel - na belőle lenne a profi sportoló.

 

A haladó csapatunkban vegyes korosztály gyűlt össze, van, aki már a negyedik évét tölti ebben a csapatban, vegyes érzelmekkel gondolok a szezonra, az elején nagyon szépen kezdtük az évet, azután egy sérüléshullám ért el minket, januárban négy győzelmet arattunk egymás után, mellyel a mezőny már nem úgy tekintett ránk, hogy könnyű ellenfél, hanem hogy igenis komolyan kell venni minket. Legnagyobb idei sikerünk, a Somogyjád SE nagy arányú legyőzése, mellyel sok éves revansot tudtunk venni. Sajnos a szezon végén újabb sérülések jöttek, soha nem tapasztalt mennyiségben. Összesen három bokaszalag-szakadás, egy ujjtörés, két ficam volt a szezonmérleg.

 

Végeredményben nem vagyok elégedett a nyolcadik helyezéssel, és jövőre szeretnénk legalább a középmezőnyben végezni. A kezdő csapatunk győzelmet nem szerzett, de nem ment el a kedvük, sőt nagyon vidám hangulatban, igazi csapattá érettünk. Büszke vagyok rájuk, hogy nem a negatív oldalát nézték ennek az évnek, hanem a tanulási lehetőségeket. Jövőre őket a saját korosztályuk ellen szeretnénk versenyeztetni, és akkor fognak rájönni igazán, hogy mennyire hasznos volt ez az év felnőtt rutinos játékosok ellen.

 

A csapat nevében szeretném megköszönni a vezetőségnek az egész éves támogatását, teljesen zökkenőmentes évet tudtunk produkálni, melyhez a stabil háttér elengedhetetlen."

 

Pöttendi Gábor