Hírek
Kezdőoldal » Hírek » Siófokon is tudtunk győzni

Siófokon is tudtunk győzni

2019.03.29.

Alapszakasz-győztesek lettünk a megyebajnokságban

Siófokon is tudtunk győzni

 

Tegnap csapatunk Siófokon szerepelt. Az ellenfél hazai pályán a szezon során csak a Tüskevár csapatától szenvedett vereséget. Presztízs kérdés volt, hogy az első helyhez méltóan játszunk még annak tükrében is, hogy a teballa állását az eredmény már nem befolyásolta. Úgy éreztük, hogy ott kell megmutatni mit is tud a csapatunk. Az első negyedben volt egy kisebb megingás, de a kő kemény és pontos védekezésnek köszönhetően a félidőre tetemes előnyre tettünk szert. Csapatként játszottunk és a szezon legszebb első félidejét produkáltuk. A fordulást követően a Siófok védekezést váltott, ami nem is volt baj mert szépen kijatszottuk a védelmüket, de a távoli dobasok terén jött a rövidzárlat és elveszítettük a harmadik negyedet. Szerencsére a hajrában higgadt rutinos megoldásokat használva győzni tudtunk.
Bárcsak minden mérkőzés ennyire nívós lenne. Gratulálok az ellenfélnek, hogy nem estek össze az első félidő után és szépen korrigálták az eredményt. A játékvezetés teljesen következetes és jó volt. Lehetett kommunikálni velük listavezetőhöz mérten tisztelettel voltak velünk és mi is viszinoztuk a hozzáállásukat.
Készülünk a szombati mérkőzésre és természetesen az utolsó alapszakasz mérkőzést is szeretnénk megnyerni
Pöttendi Gábor

 

Csütörtökön este megyei csapatunk Siófokon szerepelt. 61-75-re győzedelmeskedtünk. Az ellenfél hazai pályán a szezon során csak a Tüskevár csapatától szenvedett vereséget. Presztízs kérdés volt, hogy az első helyhez méltóan játszunk még annak tükrében is, hogy a teballa állását az eredmény már nem befolyásolta. Úgy éreztük, hogy ott kell megmutatni, mit is tud a csapatunk.

Az első negyedben volt egy kisebb megingás, de a kő kemény és pontos védekezésnek köszönhetően a félidőre tetemes előnyre tettünk szert. Csapatként játszottunk és a szezon legszebb első félidejét produkáltuk. A fordulást követően a Siófok védekezést váltott, ami nem is volt baj, mert szépen kijatszottuk a védelmüket, de a távoli dobások terén jött a rövidzárlat, és elveszítettük a harmadik negyedet. Szerencsére a hajrában higgadt rutinos megoldásokat használva győzni tudtunk.


Bárcsak minden mérkőzés ennyire nívós lenne. Gratulálok az ellenfélnek, hogy nem estek össze az első félidő után és szépen korrigálták az eredményt. A játékvezetés teljesen következetes és jó volt. Listavezetőhöz mérten tisztelettel voltak velünk és mi is viszonoztuk a hozzáállásukat.


Készülünk a szombati mérkőzésre és természetesen az utolsó alapszakasz mérkőzést is szeretnénk megnyerni

Pöttendi Gábor